Szokatlan jelenség az irodalomban, hogy az író huszonöt évi várakozás után
folytassa és fejezze be regényét. Ez történt a Csineva esetében. Első regényem
1952/1953-ban írtam, az évszámnak megfelelő történelmi körülmények között.
Sokáig hevert asztalfiókban, első kiadása 1968-ban jelent meg. Nem éreztem
befejezetlennek, bár befejezettnek sem: a regény hőse a második kötet végén
elindul valahonnan, és nem érkezik meg sehová - nem lehet tudni, él-e, hal-e? Én
éppoly kevéssé tudtam, mint az olvasó. Nyitva hagytam az ajtót, hátha egyszer
kedvem és időm lesz folytatni. Az alkalom 1978-ban jött el, amikor nem országos,
hanem családi ügyek juttattak olyasféle válságos helyzetbe, amilyen az ötvenes
évekbeli volt. Válságos helyzetben az író nem tehet okosabbat, mint hogy regényt
ír, önmagának - aztán reméli, hogy amit önmagának írt, eljut az olvasó kezébe
is. Mert ahogy engem, úgy néhány olvasómat is izgatta: mi lett a Csineva
hőseinek további sorsa? Konkrétan egy Aix-en-Provence-ban élő olvasó kívánságára
döntöttem úgy: megnézem magamban mi lett velük. Az eltűnt regényhős 1976-ban tér
haza Dél-Amerikából, megöregedve, hogy megkeresse hajdani szerelmét, Csinevát.
Erről a keresésről szól a Csineva III. A hazatérő új világot talál itthon, ezt
szembesíti önmagával, múltjával, emlékeivel. Új ismerősöket szerez, új sorsokat
ismer meg, miközben saját kalandos sorsa kibontakozik ismerősei és az olvasók
előtt. A Csineva III. sajátossága az, hogy folytatás, és mégis önálló regény.
Aki nem olvasta az első két kötetet, az is teljességében érti, önmagában
egységes és teljes műként. Nem kell ismernie az előzményeket ahhoz, hogy minden
világos legyen számára. Csak aki tudja, hogy az itt megismert eseményeknek
kétkötetnyi előzménye is volt, abban merülhet fel az a vágy, hogy megismerje ezt
is. Aki ellenben olvasta az első két kötetet, az választ kap az ott nyitva
hagyott kérdésekre, és egy új világképet ismer meg.