A nyolcvannégy mahásziddha legendája a VII. és XII. század közötti indiai
buddhista megvilágosodástörténetek, üdvtörténetek gyűjteménye. A sokáig
szájhagyomány útján terjedő, majd a tibeti buddhista mesterek által lejegyzett
és kanonizált legendák a keleti vallási irodalomban is egyedülálló módon,
meseszerű keretbe ágyazva és mester-tanítvány láncolatra felfűzve foglalják
össze a tantrikus buddhizmus legfontosabb elveit és tanításait. A történetekben
alig találjuk nyomát a korábbi buddhizmusra jellemző filozofikus fejtegetéseknek
és logikai levezetéseknek, sőt egységes gyakorlatrendszert sem találunk bennük,
viszont a Tan olyan új elemei jelennek meg, amelyek a korábbi vallási formákat
messze meghaladják. A kerettörténetek Indiában játszódnak, az okkult és
misztikus vallási törekvésekkel átszőtt középkorban.