A nevezetes emberek könyveinek van valami különleges vonzóerejük. Ennek titka
elsősorban a szerzők emberi sorsában keresendő. Minél eredetibb, minél
tartalmasabb a sorsuk, annál nagyobb érdeklődést ébreszt az olvasóban. Ez szinte
törvény, és minden időkre érvényes. Nagyezsda Durovának, az 1812-es honvédő
háború egyik hősnőjének Jegyzetei-ről írta Puskin egyik levelében Durova
fivérének: A szerző sorsa annyira érdekes, annyira titokzatos, hogy a rejtély
megfejtése mindenképpen nagy hatást gyakorol az olvasóra. A stílus pedig minél
egyszerűbb, annál jobb. A fő: az igazság, az őszinteség. A tárgy önmagában
annyira izgalmas, hogy semmiféle díszítést nem igényel. Sőt, a díszítés kárára
lenne. Tamara Kozsevnyikovának és Marina Popovicsnak, az Örök szárnyalás
szerzőinek sorsában nincs semmi titokzatosság, de bőven van benne olyasmi, ami
méltán számíthat az ifjúság figylemére. Ez pedig a repülés iránti rajongás, a
szenvedélyes vágy és a kitartó célratörés. Útjaik különbözők, de az eredmény
azonos: mindketten magasra szárnyaltak. Tamara Kozsevnyikova repülős élete a
harmincas években kezdődött, melyeket a szovjet repülők sok nagyszerű eredménye
tett emlékezetessé. Kozsevnyikova azoknak a szovjet nőknek a sorába tartozik,
akiknek színes, érdekes, tartalmas életéből sokat tanulhatnak a méltó példát
kereső fiatalok. Már nagyon fiatalon beleszeretett a repülésbe, és minden tőle
telhetőt megtett, hogy álma valóra váljon. Elvégezte a Zsukovszkij Repülőmérnöki
Akadémiát, amit nagyon kevés nő mondhat el magáról. Részt vett a Nagy Honvédő
Háborúban, egy vadászrepülő-ezred mérnöke volt, e beosztásban egyetlen nő a
Szovjet Hadsereg állományában. Feladata az volt, hogy előkészítse a gépeket a
repülésre, és ő önfeláldozó hősi munkával biztosította a repüléseket.
Kozsevnyikova gárda-mérnökalezredest négy harci érdemrenddel és nyolc éremmel
tüntették ki. Marina Popovics a háború után került a repülők családjába:
tizenhét évesen belépett a novoszibirszki repülőklubba, és azóta az égbolt, mint
ő maga mondja, a legnagyobb szerelme. Sokat repült, működött mint kiképző, ma
mérnökőrnagy, másodosztályú berepülő pilóta, e minőségben jelenleg egyetlen nő a
Szovjetunióban. Három világrekordot állított fel, s ezekkel három Nagy
Aranyérmet érdemelt ki. Kitüntették a Tisztelet Jelvényével, és négy
érdeméremmel; a Szovjetunió nemzetközi osztályú sportmestere. A repüléssel
egyidőben mint aspiráns tanul. A két szerző útja kétszer találkozott: egyszer a
háború alatt, futólag, és a háború után már tartósabban, de nem ez a jórészt
mellékles körülmény volt az ok, amely közös könyv kiadására késztette őket. Az
ok lényegesebb, bizonyos mértékig tükröződik benne valóságunk egyik elvi
sajátossága: a nemzedékek kapcsolata és folytonossága. Kozsevnyikova és Marina
Popovics magukról írnak, elvtársaikról, emberekről, akikkel találkoztak; és ők
sok olyan emberrel kerültek össze, akiket az egész ország ismer. Vagyis a korról
szolgálnak híradással. És ez növeli visszaemlékezéseik tartalmasságát,
társadalmi jelentőségét. Az Örök szárnyalás szerzői nem törekedtek írói
babérokra, könyvükben nincs díszítés. Egyszerűen elmondják, amit megéltek és
átéltek. De a legfőbb, amit annak idején Puskin megkövetelt, az igazság és az
őszinteség, kétségtelenül jelen van Tamara Kozsevnyikova és Marina Popovics
könyvében. I. Kozlov