A szent hegy bölcse Arthur Osborne: A szent hegy bölcse és Sri Ramana Maharshi:
Negyven versszak a valóságról. (Egy kötetben.) Reiki Alapítvány, Budapest, 1999.
A könyvről: Arthur Osborne megindító visszaemlékezése bepillantást nyújt Srí
Ramana Maharsi bölcsességébe és életébe. A szerző lefesti az indiai szent
mindennapjait, a világhoz, a tanítványaihoz és a szent hegyhez, az Arunácsalához
fűződő kapcsolatát. A kötet második része Srí Ramana egy nagyobb terjedelmű
költeményét tartalmazza, melyben a bölcs saját szavaival foglalja össze
tanításának lényegét. Részletek a könyvből: A bölcsek, réges-régen,
egyetértettek abban, hogy a Kali Jugának megfelelő szádhana leginkább a náma
dzsapa, az Isteni Név invokációja. Abban is azonos véleményre jutottak, hogy a
dnyána márga, a ?közvetlen ösvény? túl meredek ebben a korban. Ennek ellenére
azt is kijelentették, hogy a korszak vége felé az ösvény egyszerű lesz és
könnyen járható. Ezt hozta el Bhagavan Sri Ramana azzal, hogy megnyitotta az
emberiség számára az Ön-kutatás elfelejtett útját, méghozzá olyan formában, mely
megfelel korunk körülményeinek, s amelyet későbbi fejezeteinkben bemutatunk. Ez
valóban olyan integrált út, amelyben mindhárom összetevő - a dnyána, a bhakti és
a karma márga - megtalálható, és amelyben a nagyobb hangsúly arra az elemre
fektethető, mely a követő természetének megfelel. Eme ösvény megteremtése volt
Bhagavan közöttünk zajló életének titka és értelme, és ezt próbáljuk meg leírni
különböző megközelítésekben a következő fejezetek során. Tanítása fél
évszázadában Bhagavan újra és újra tudtunkra adta, hogy ez a legmegfelelőbb, a
legközvetlenebb és a legbiztosabb út. A legfenségesebb és legmegkapóbb film
volt, amit valaha láttam, mégis minden közjáték nélküli: az Arunachala hegy
látképe az ásram kocsibehajtójáról, és egy magas, törékeny, világos bőrű ember,
rövid, ősz hajjal, amint egy sétabot segítségével lefelé lépked a hegy lankáin.
Ezután az következik, ahogy kilép a hallból, rámosolyog egy csecsemőre, majd
keresztülhalad az ásramon. Egyszerű, hétköznapi dolgok, ám szépségüktől eláll az
ember lélekzete: az egyszerűség olyan természetes, a mosoly olyan önkéntelen, a
fenség olyan magától értetődő. Bőrének színe világos volt, majdnem aranyszínű,
ősz haja és szakálla mindig rövid, mivel fejét az ásram vezetői minden
teliholdkor leborotváltatták a szannyászinok módjára. Sovány teste idősebbnek
tűnt a koránál, magán viselte szomorúságaink terhét. Térde reumától szenvedett,
s emiatt erősen botjára támaszkodott séta közben, tekintetét a földre szegezve.
Szerénység, hihetetlen egyszerűség, gyermeki védtelenség lengte körül. Annak
puszta látványa, ahogy keresztülsétál az ásramon, elegendő volt ahhoz, hogy
megragadja szívünket. Világiaknak tűnő emberek követték tekintetükkel,
szeretettől csillogó szemmel. Sri Bhagavan történetében nincs semmi rendkívüli.
Egy szegény, dél-indiai bráhmana családban született, tanulmányait egy
misszionáriusi iskolában végezte, ahol némi angolt is tanult. Átlagos,
egészséges gyermek volt, aki jobban szerette a sportot, mint a tanulást. A nagy
változás tizenhét éves korában történt, amikor a serdülők rendszerint a
gyermekkorból a felnőttkorba lépnek. Egy napon hirtelen rettentő halálfélelme
támadt, úgy érezte, hogy azonnal elragadja a halál. Nem volt senki, akihez
fordulhatott volna, senki, aki segítséget nyújtott volna. Ráébredt, hogy egyedül
kell szembenéznie vele. Mereven feküdt ágyán, s megpróbálta elképzelni,
eljátszani a halált. Visszatartotta a lélekzetét, hogy a tapasztalás még élőbb
legyen, vagyis öntudatlanul a pránájáma vagy lélekzetszabályozás technikáját
alkalmazta. Azt mondta magában: ?Rendben, tehát eljött a halál. Mit jelent ez? A
test halott. Elviszik majd az égető gháthoz, hogy ott elhamvasszák. De a test
halálával ťénŤ is meghaltam-e? Vajon ez a test-e az ťénŤ?? Ezek nem üres
gondolatok voltak csupán. Az élő igazság ragyogott fel benne, miszerint ő nem az
érzéketlen test, s nem is a felmerülő-eltűnő gondolatok, hanem az örökkévaló
?Én?, a halhatatlan Szellem. Abban a pillanatban meghalt a halál, és ő az örök
Önvaló világosságára ébredt. Egy életnyi igyekezet és szádhana sűrűsödött
számára abba a néhány rövid másodpercbe. Az elméletekről később szerzett
tudomást, s később ismert rájuk, csakúgy, mint egy asszony, aki világra hozta
gyermekét, ám a szülésről csak azután olvasott.