Ennek a regénynek egy lány a főszereplője. Csakhogy ez az egy lány valójában öt
lány. Mert nem éri be azzal az egy élettel, ami adatna neki. Valószínűleg
semelyik korban sem érné be, hogy érné hát be abban a szűkös és sötét korban,
amelyikben éppen kamaszodni kezd: 1952-ben ismerkedünk meg vele Magyarországon.
De szerencsére van neki egy őrangyala - kicsit izgága ugyan, alig érteni, olyan
hadarva beszél, olykor még dadog is - Bódognak hívják egyébként -, de mégis csak
őrangyal, és hajlandó közbenjárni az égi hatalmaknál, hogy az Irénből Renivé
önállósodott kíváncsi és mohó kislány megtapasztalhassa azt a négy másik
életsorsot is, amelyiket megáhít magának. Így kerül tizenhárom évesen Milánóba
1489-ben a nagybátyjával, aki Mátyás király követe, így futja be a népszínművek
vidéki csillagának a tüdővész által kurtára szabott pályáját 1859 és 62 között,
így próbálja ki a sokgyerekes iparosfeleség szerepét a XX. század elején, egy
kis módosítással: a német eredetű mészáros-vendéglős fia, apja nagy csalódására,
tanár lesz a vidéki város tanítóképzőjében, neki szül hat gyermeket a tündérszép
Somló (Schmidek) Ilus, és viseli el az első boldog évek után egyre nehezebben
férje mind sűrűbb italozásba hanyatló szakmai becsvágyát; és végül így
merészkedik ki egyedül a nagyvilágba a század húszas éveiben mint emancipált
fiatal festőnövendék, s bukik bele kis híján a túlságos szabadság szakadékába.
De Bódi őrangyal résen van, a gonoszság erői hoppon maradnak. És Reni is felnő -
hatvanéves, amikor megint találkozunk vele: az ország a végre valódi
felszabadulásának tizedik évfordulóját ünnepli, és Renit még mindig a
híváncsiság élteti, az élet tarkasága nyűgözi le - akárcsak az olvasót, Vathy
Zsuzsa új regényében.