Egész rakás babonás szokásról olvashatunk Lakatos Károly: Vadászhit című
könyvében. Írója, aki maga is szenvedélyes puskaporfogyasztó volt, a magyar
vadászbabonák és hiedelmek kultuszáról ír ebben a múlt század egyik legcsinosabb
kiállítású szegedi ponyvatermékében. Megtudjuk, hogy a régi vadászok szemében a
hirtelen' elébük tűnő vénasszony vagy pap, a kocsiúton átszaladó fekete macska,
a fordított kötényben megjelenő szobalány, a tizenharmadika vagy a péntek
kivétel nélkül (rossz ómen volt), s a garabonciás biztos közbelépését jelentette
a vadászaton. A cigány meg a fiatal menyecske megjelenése vagy a
vászoncselédekkel való közelebbi érintkezés viszont mindig szerencsét hozott. Az
álomban látott nagy fekete állatokkal és a boszorkányok rontásaival szintén
sokat bajlódott a régi vadász. Voltak olyan gonosz szemű emberek, akik egyetlen
pillantásukkal örökre hasznavehetetlenné tették a vadászfegyvert. Más
vénasszonyok pedig úgy megbabonázták azt, hogy akkor is talált, ha hátrafelé
sütötték el. Az így ejtett vadnak azonban nem volt semmiféle belső része.
Hosszasan időzik még Lakatos Károly a babonás vadászszokásoknál, majd egy vele
megesett kis történet elbeszélésével bizonyítja, hogy egyetlen balhiedelemnek
sincs jelentősége. Ő maga is csupa rossz előjelekkel indult egyszer az
Eszterházy grófok vizslaversenyére, és ennek ellenére az összes díjakat az ő
versenyebei nyerték.