Szerző: Tőnu Őnnepalu Gondolat Kiadó, 2014 Az ember viharos változásokkal
tarkított létét a macska mindig érdeklődéssel vegyes aggodalommal figyeli. Idő,
történelem, bank, pénz, utazás, költözés, felújítás és más felettébb gyanús és
érthetetlen dolgai teszik az embert oly esendővé. De szórakoztatóvá is. Akit
lehet figyelni félig lehunyt szemhéj alól, hogy már megint miben sántikál, de
vigyázni is kell rá, nehogy túlzásokba essék. Az ember néha eltűnik. Hogy
önszántából megy, vagy viszik, tulajdonképpen ebből a szempontból lényegtelen. A
macska marad. Vele nem számol a történelem. Mindig ott van valahol. Hogy ha az
ember visszatér, akkor azonnal újra elfoglalhassa hivatalát. Mert az embernek
szüksége van macskára, ehhez kétség sem férhet. Nem kell ahhoz bejárni a
világot, hogy a maga teljességében megmutatkozzék. A macskák ezt nagyon jól
tudják. Számukra minden pillanat maga a teljesség. Van, ahogy van ? ősi
bölcsesség. Az ember görcsösen igyekszik elérni ezt a meditatív állapotot.
Belenéz egy macska szemébe, és meglátja benne önmagát, ahogy egy macska szemén
keresztül szemléli önmagát. Ember legyen a talpán, aki ezt kibírja somolygás
nélkül. Az pedig a legjobb út a teljesség felé. Egyedül lenni nem jelent
szükségképpen magányt, szomorúságot és félelmet ? jelenthet szemlélődést, békét,
derűt és természetes csöndet is. A macskák komoly szakértői a csöndnek. És ha
egy íróember történetesen épp macskákkal osztja meg az egyedüllétét, ez sül ki
belőle. Egy regény. Társasági magányregény. Macskatársasági ember-magányregény.