Bohumil Hrabal, aki sokáig az asztalfióknak írta műveit, a hatvanas évek
közepétől szinte egyik napról a másikra híres író lesz. Írószövetségi tag,
állami díjas szerző. Bevásárlószatyorral hordja haza a honoráriumot, a
regényéből Ji?í Menzel által forgatott Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjat
kap. Ennek a sikertörténetnek azonban 1968. augusztus 21-én megtörik a
lendülete, Prágát megszállják az oroszok. Hrabal a felszámolás alatt álló írók
listájára kerül, kéziratait visszadobják, ráadásul személyes biztonságáért is
aggódnia kell. A Foghíjak a Házimurik és a Vita nuova folytatása. Hrabal
narcisztikus öniróniával taglalja benne emberi gyengéit, kishitűséggel mélyen
átitatott írói öntudatát, saját maga előli szakadatlan menekülését. A bomlásban,
a rútban megtalált szépségideálját. A macskamániáját. Az epeműtétjét, amely után
bebeszéli magának, hogy meg fog halni, de előbb még eszik egy kis töpörtyűs
zsíros kenyeret és leöblíti rozspálinkával - sőt a nyaralójuk melletti erdő
odvas fáiban is elrejt egy-egy üveg piát, hogy magányos biciklitúrái ne legyenek
olyan céltalanok. Ez a nyolcvanas években publikált önéletrajzi trilógia attól
kerül különös fénytörésbe, hogy a szerző a felesége elbeszélői szemszögéből
láttatja a történéseket. Kettős tükröt tart önmagának. az írónak a könyvei az
igazi gyermekei... ő nemcsak az apja, hanem az édesanyukája is ezeknek a
könyvecskéknek, és több is, mint egy anya, mert az ilyen író, és a férjem magára
mutatott, a hasára és aztán a fejére, több mint kilenc hónapig viselős leendő
gyermekével, és mint egy anya, érzi, hogy növekszik benne, hogyan forgolódik,
hogyan rugdalódzik, és aggódik, hogy vajon az a gyermek, az a kicsike nem lesz-e
hülye