Részlet a könyvből: Már reggel különös volt a világ ezen a napon. December
volt, és tél a világ más tájain, a Libanon hegyeiben északi szél karmolta ki a
sziklákat, és naponként sűrű hóesés kavargott a csúcsok felett, itt a lankán
azonban csöndes volt az idő, éppen csak meghűsölt keveset, s még a levelek se
hulltak el. Mindössze esett az eső, ez jelezte a telet. Vagy másfél hete verte
már szakadatlanul a földet, hol nehéz cseppekben esett, hol mint finom pára
szitált, de a világ minden pórusa eltelt nedvességgel. A föld tocsogós lett, a
nyáj süppedős talajon legelgetett, s a tölgyek és ciprusok kérgei barnák és
érzékenyek lettek a víztől, mintha idegek járták volna keresztül-kasul őket.
Huszonharmadikán éjszaka azonban, nem sokkal éjfél után, megállt az eső, nyomban
utána olyan meleg szél kerekedett, mintha nem is december, hanem március lenne,
és felszárította a földet, pár óra alatt fölitta a tocsogókat. Nem lehetett
megállapítani, milyen irányból jött a szél, mert kavargott, s érthetetlen volt,
hogy miként támadhatott az esős évszak közepén, de megjött, s ott loholt egész
éjjel a vidéken, mint egy átvonuló, nagy és barátságos állat, amely beszimatol
mindenhová. Érthetetlen és kísérteties szél volt. A házakban kitárták az ajtókat
a melegre, s a szobák elteltek langyossággal.