Három arcképet rajzolt meg Molnár G. Péter: három kitűnő rendező pályáját és
portréját. (Major Tamás, Marton Endre, Várkonyi Zoltán.) Egy egész
színháztörténeti korszak, a magyar színjátszás és színpadművészet negyedszázados
törekvései, eredményei és kudarcai fonódnak össze a könyv szereplőinek
munkásságával. Mindhárman más-más elképzeléssel, alkattal és lehetőséggel, de
közös cél felé tartva alakították ki ?színházukat?, az önkifejezés vágya és a
szakmai szenvedély elválaszthatatlan összehangzásában. Major Tamás brechti
ihletésű színpada, Marton Endre térbe vetített mondanivalója a naturalista
színház bezártáságával szemben, Várkonyi kettős látása: a látszat és valóság
viszonylagosságának drámai problémája ? egy-egy koncepció, melynek érvényesítése
megszabta a nagy színházainkban bemutatott darabok képi és értelmi
megfogalmazását.