Hosszú évek sora telt el, mire kicsi gyermekkorom már álomképnek tűnő
helyszínét, Esztelneket, módomban állt ismét felkeresni. Nemcsak a honvágy
hajtott, hanem a kíváncsiság is, mit lehet abból ma meglelni, mait Orbán Balázs
leírt és Malonyay lerajzolt? Ahogy mind beljebb mentünk búvárkodó hajlamú
feleségemmel a Székelyföldre, úgy erősödött meg bennünk, hogy haza érkeztünk!
Rokonaink száma megsokasodott, hisz minden jó székely rokonként viselkedett és
nemcsak ők, hanem igen csekély kivétellel, a román nemzetiségűek is szívélyesen
voltak segítségünker. A kocsin lévő H betű sem volt akadály. Utunk során, látva,
hogy miként fogy, kopik el minden, mi nemzeti múltunk látható emléke,
szenvedélyes, tervszerű gyűjtésbe kezdtünk, és lencsevégre kaptuk, amit sikerült
előcsalogatunk. Tettük ezt esztendőről-esztendőre, utazásaink során. Itt,
Magyarországon, a töröktől kezdve, minden zsarnok tudatosan pusztította
emlékeinket. Ma már törétnelmi emlékeink zömét határainkon kívül találjuk meg.
Ezekről nem elég hallani, hisz a látvány jobban erősíti a tudatot, tudatosan és
akarva kell szeretni véreinket, lakjanak a világ bármely zugában. Szeretném, ha
könyvem látványa segítene mindenkit abban, hogy ismerje és ápolja élő, szép
hagyományainkat és becsülje nemzetünk múltját, csetlés-botlásaival, dicsőségével
együtt.