[...] volt egy kis vénember abban a társaságban, aki egymaga képes lenne
megtölteni minden évkönyvet: egy bakkecske bujasága szorult bele, vagy egy olyan
lényé, amely még a bakkecskénél is bujább és büdösebb. Vagy az egerektől félt,
vagy a szellemektől, de nem mert egyedül aludni; semmi sem volt számára
gyászosabb és nyomorúságosabb a cölibátusnál. Mindennap új meg új menyegzőt
tartott, váltakozó ölelések között örök vőlegényként, noha a szája már üres
volt, ő maga pedig az öregkor teljében járt: rég elmúlt már hetvenéves, és alig
hét foga maradt. Lánykákra vadászó számtalan szolgája között volt egy, aki
bujaságban cseppet sem volt restebb a gazdájánál, aki hálóit és csapdáit minden
utcában és minden házban kivetette, kiváltképpen a szegényeknél [...] Hosszas
ígérgetéssel behálózott egy szegény kis szüzecskét, vagy inkább ringyócskát, és
rávette, hogy tegyen ura kedvére, aki, bár magas rangú és igen gazdag ember
volt, szépsége és kora alapján nem volt éppen szeretetre méltó. Mit szaporítsam
a szót? A lányka beleegyezik, és mint Lucius Apuleius Psychéje, akit boldog
menyegzőnek kell megtisztelnie, belép az ismeretlen férfi hálószobájába.
Francesco Petrarca (1304-1374) maróan szatirikus levélgyűjteménye görbe
tükörként tárja elénk az avignoni pápai udvar életének visszásságait. Metsző
kritikáival a költő mindenki számára világossá akarta tenni, hogy az egyháznak
erkölcsi megújulásra van szüksége, amelynek elengedhetetlen előfeltétele, hogy a
pápa visszaköltözzön Isten által elrendelt székhelyére, Róma városába. A mű első
teljes magyar fordítása latin kritikai szöveggel együtt kerül az olvasóközönség
elé Ertl Péter kiváló fordításában, a szöveg alaposabb megértését segítő
jegyzeteivel és tanulmányával.