Ez a férfiak műve, picinyem. Mindig is megégettek bennünket. Most pedig mi
égetjük meg magunkat. De nem fogunk meghalni, hanem mutogatjuk majd a
sebhelyeinket. Tizenkét történet szellemekről, élőhalott fiúkról, önmagukat
felgyújtó nőkről, fűrészfogú gyerekekről, sátáni gyilkosokról és elrabolt
koponyákról - életről és halálról. Enríquez az elképzelhető világok
legrosszabbikának, vagyis a jelen rögvalóságának díszletei között gyűjti össze
legszörnyebb rémálmainkat, és tűzi őket gombostűre. A diktatúra borzalmait
feldolgozni képtelen poszttraumatikus argentin társadalom legapróbb repedéseibe
is beszüremkedik az erőszak. Az összeomlás fenyegetése folyamatosan torzítja a
közösség önképét és viszonyait, a szélsőségek minden formája táptalajra lel egy
olyan kizsákmányoló államban, mint amilyen Enríquez Argentínája. Hétköznapi
embereket, családokat, barátokat nyel el ez az örvénylő sötétség, a lakonikus
szöveg pedig végtelen nyugalommal számol be erről a kényszerű, erőszakos
jelenről, mintegy ellenpontozva a túlvilági, infernális borzalmakat. A buszon
utazva megpillantunk egy nyolcvan éve halott sorozatgyilkost; egy paraguayi
kiruccanás váratlan fordulatot hoz egy rossz házasságba; egy mérgező folyóba
fulladt kisstílű tolvaj hetek múlva kimászik a vízből. A rettenethez ezerféle út
vezet. A Borges és Cortázar elbeszélői hagyományaira épülő rövid gótikus
történetek bepillantást engednek abba, hogy mi történik, ha a legsötétebb
vágyainkat hagyjuk szabadon kószálni, és remek példáját adják annak, miért is
vált Mariana Enríquez a kortárs világirodalom egyik legünnepeltebb hangjává.
Biztos kézzel navigál a kisemberek világa és a megmagyarázhatatlan borzalmak
univerzuma közt, s nem túlzás állítani: új csillag született a gótikus horror
baljósan sötétlő egén.