A regény nem a valóságot vizsgálja, hanem a létet. A lét pedig nem az, ami
megtörtént, a lét az emberi lehetőségek birodalma, mindaz, amivé az ember
válhat, amire képes. A regényírók, amikor új és új emberi lehetőségeket tárnak
fel, a lét térképét rajzolják meg... A regényíró nem történész, nem próféta: a
lét kutatója - vallja Milan Kundera (1929-2023) Jeruzsálem-, Herder- és Franz
Kafka-díjas, világhírű cseh író A regény művészete című, 1986-ban megjelent,
nagy hatású, a mai napig élénk visszhangot kiváltó kötetében. Az európai regény
négy évszázados történetének áttekintése ki mással is kezdődhetne, mint
Cervantes örökségével, a Don Quijoté-val? De minduntalan vissza-visszatér,
szüntelenül hivatkozik azokra a szerzőkre, akik irodalmi támpillérei az ő
személyes regénytörténetének: Rabelais-re, Sterne-re, Diderot-ra, Balzacra,
Flaubert-re, Tolsztojra, Joyce-ra, Musilra, Ha?ekra és Gombrowiczra. Két
dialógusban saját regényeiről beszél: a polifóniáról, a zeneművekhez hasonlóan
építkező kompozícióról, az irodalmi alak mint kísérleti ego megteremtésének
módozatairól, a fordításról és a modern Európáról szőtt álomról, mely egyidős a
regénnyel. Kundera esszékötete nem más, mint Isten nevetésének visszhangjaként
született művészet, a regény regénye, amely sok-sok szellemi izgalmat,
felfedezést, kalandot kínál az olvasónak.